Petra és Benyó
Esküvői fotós: Szalay Mona | www.szalaymona.hu
Polgári szertartás helyszíne: Nagykovácsi
Vacsora helyszíne: Nagykovácsi
Dátum: 2011. július
A közös történet Petrával és Benyóval ugyanúgy kezdődött, mint más esetekben, de különben meg teljesen másképp
. Ajánlatkérés, találkozó, foglalás, egyeztetések, pontosítások és végül a nagy nap. Az esküvő napján igen borúsra fordult az idő, hideg volt és esett is. Emiatt az izgatottságom sokkal nagyobb mértékű volt, mint egy szép napsütéses napon szokott lenni.
A készülődésnél az Édesanya és egy barátnő segédkezett. Csakcsajok…. Már jól indult a nap
Aztán várakozás a vőlegényre. De addig is amíg átért, minden szabad percet kihasználva – no és persze a fanatikus fotós kedvéért – az épület lépcsőházában készítettünk pár fotót. Petra már az első perctől kezdve tudta, hogy az tetszeni fog nekem. És milyen igaza volt
Amikor beléptem az épületbe, a borús idő ellenére magával ragadott az épületen belül működő fények játéka.
Az első nagy találkozás pillanatait sem feledem. Petra és Benyó csillogó tekintete, az átható örömteli pillantások….. És persze a rájuk oly nagyon jellemző bohóság, bohóckodás és hülyéskedés…
Aztán indulás a kreatív fotózásra. Csupán két helyszínt terveztünk, ám mindkettő nagyon különleges volt (az egyik a lépcsőház
. És egy fél órácskára még a Nap is kisütött a legjobb időzítéssel
A kültérre tervezett szertartás az eső miatt viszont elmaradt. A belső tér pedig fotózás szempontjából egyáltalán nem volt kedvező sem a fényviszonyok, sem a hely szűkössége miatt.
A vacsorát követően beszédek következtek. Felszólalt a két édesapa, akiknek mondanivalója még számomra is annyira megható volt, hogy pár pillanatig homályosan lett a keresőm is
. Mindezek után pedig egy fergeteges bulinak lehettem részese. Ha létezne hangulat mérő eszköz, a kijelzője egész biztosan kiakadt volna
De lépjünk vissza egy kicsit az időben. Amikor Petra megtalálta a weboldalamat, rögtön beleszerett a képeimbe, ám az ajánlat megküldése után Benyó teljesen kizártnak tartotta, hogy én lehessek aki az esküvőn fotózni fog, mert a költségvetést alacsonyabb fotós munkadíjjal tervezték. Petra újabb keresésbe vetette magát, de ismét nálam kötött ki, ám Benyó ismét vétózott. A következő keresést követően Petra megintcsak nálam kötött ki és igen karakteresen kijelentette, hogy -idézek- “Vagy a Szalay Mona, vagy senki!” Így kerülhetett sor a személyes találkozóra és a megállapodásra.
Amikor a teljes képanyagot monitoron is láthattam, már akkor eldöntöttem, hogy ezt a portfóliót valami jelentőségteljes eseményre fogom tartogatni. A mai lett ez az alkalom és bizony nehéz is volt megállni hosszú hónapokon keresztül, hogy csak szűken mérve kerüljenek ki képek a nagyobb nyilvánosság elé.
Benyó! Köszönöm, hogy végül engedtél Petra kívánságának, így megismerhettelek benneteket, rokonaitokat, barátaitokat, a mirelit-borsólámpát (vagy mirelitborsó-lámpa?) és hogy ott lehettem Veletek azon a napon






































































